Anno amikor – a nyár elején – kitűztük célul, hogy most már aztán tényleg nagyon nekifogunk intézni az INLOCK kripto-tőzsdei listázását, akkor elhatároztam, hogy ennek a kalandnak a végén írni fogok erről az egészről egy cikket, hiszen még az általam eddig elértekhez képest is komoly feladatnak tűnt bejutni egy nagy exchange-re. Ezt a cikket anno több meetuppon is beígértem, sőt kommentekben és cikkekben is belengettem. Itt az ideje, hogy elvarrjuk ezt a szálat… bár nem pont úgy, ahogy készültem erre…

Nyilván az ember fia nem tart egy vasat a tűzben ha ennyire komoly témáról van szó, így nem egy, hanem egyből négy nagy exchange-nek futottunk neki. A négyből három exchange-en sikerült eljutni addig, hogy vagy már lezárult, vagy érdemben zajlik a due diligence (cég, termék, token, team háttérelemzése) és a mai napon végre megjött a háromból az elsőnek a hivatalos pozitív válasza, mely szerint innentől a miénk a pálya, akkor listázódunk amikor mi akarunk. A másik kettőn is már finish közelben van, így hamarosan nem egy, hanem (legalább kettő… de várhatóan inkább…) három nagy tőzsdén is ott leszünk. A “hamarosan” kifejezést természetesen tessék megfelelő kontextusban elképzelni…

Örömünnep… pezsgőbontás… és tábortűz körüli örömtánc után most jönne az a pillanat, amikor egy hosszú és izgalmas fordulatokkal teli cikket írok arról a kihívásról, ami bár tanulságos, de rajtunk és talán még egy-két hazai projekten kívül érdemben senkinek nem nyújt hasznos információkat.

A helyzet viszont az, hogy ez a cikk minden ebbéli elhatározásom ellenére sosem fog elkészülni. Ez a négy hónapos munka olyan szinten sokat vett ki belőlem és az ezzel foglalkozó csapatból, hogy erről most biztosan nem igazán esne jól cikket írni. Hogy miért? Azért mert olyan ez mint a párizsi… finom meg minden, de ha egyszer végig nézed, hogy miből és hogyan készül, akkor hirtelen élhető opciónak tűnik leélni az életed vegánként.

Nem szeretném túldramatizálni a dolgot, de az INLOCK projekt kapcsán egyetlen korábbi fázis sem volt annyira kemény kihívás mint a tőzsdei listázódás. Pedighát volt itt ám kaland rendesen… Nyilván mindenki el tudja képzelni azt, hogy egy kis (jellemzően kamu forgalmat felmutató) tőzsdére pillanatok alatt fel lehet kerülni, sőt mára a listing price is igen teszkós szinteket karcolgat (kaptunk valós hátterű tőzsdékről már 0,5 BTC-s listing offereket is), de nyilvánvalóan nem azért tartottuk vissza egy évig a tőzsdére kerülést, hogy “letudva a feladatot” egy random sose hallott tőzsdére kerüljünk fel.

Akinek esetleg nem teljesen tiszta, hogy miért is nem szerencsés felkerülni egy kis tőzsdére és mit is jelent pontosan ez a kamu forgalom dolog, az olvassa el az alábbi cikkemet:

A másik oka a kifejtős cikk elvetésének az, ha én most tényleg leírom, hogy mekkora kálvária menet mindez, akkor annak is elveszem a kedvét mindettől, akinek esetleg akár motivációja is lenne ilyesmivel foglalkozni.

Egyetlen pozitívuma ennek a négy hónapos rémálomnak az, hogy el tudom mondani: vége, túl vagyunk rajta… pipa. Nyilván másik oldalról fontos pozitívum, hogy ezzel az INLOCK projekt túl tud lépni azon a különböző fázisokban elhalt ICO és egyéb közösségi elven finanszírozott projektek temetőjén, mely projektek el sem tudtak jutni addig, hogy olyan tőzsdén jegyezzék, amik mögött valós forgalom és ügyfélbázis áll.

Ha feltétlenül ki kéne magamból erőszakolnom még egy pozitívumot, akkor azok talán a Legal Opinion-ök lennének. Bár nekünk eddig is napnál világosabb volt, hogy az INLOCK token egy pure utility token és ennek megfelelően is van kezelve, de a jogi nyilatkozatokkal a zsebünkben immáron a témában jártas kripto-jogászok által ellenjegyzett állásfoglalásaink is vannak. Persze ennyivel nem érjük be, jelenleg is zajlik az előkészítése annak az állásfoglalásnak, ami végérvényesen tisztázza, hogy az INLOCK szolgáltatásai pontosan minek is minősülnek szabályozói szempontból.

Összességében maradjunk annyiban, hogy túl vagyunk ezen és végre bejelenthetjük, hogy az INLOCK projekt a sikeres platform launch és a product validation után megérte az exchange listinget is! A távlati céljaink persze nem változtak: minél szélesebb kör számára ismerté és elérhetővé tenni az INLOCK szolgáltatásait!

Hogy mi minden történt, illetve fog történni a közeljövőben még a projekttel? Erről nemrégiben írtam itt: https://medium.com/@menorel/summer-stories-from-inlock-hungarian-transcript-27159bd8da9f

Akik most kaptak kedvet, hogy megismerkedjenek a projekttel, azoknak javaslom a https://inlock.io/, illetve a https://go.inlock.io/ oldalakat, továbbá a telegramot aktívan használókat ezúton invitálom meg az INLOCK hazai követőit tömörítő INLOCK_HUN csoportba!

Ui: A “hol” és pontosan “mikor” kérdésekre még egy kicsit várnia kell az érdeklődőknek… Utóbbi kérdésre azért is, mert van rá esély, hogy a jelenleg már tuti befutó kripto-tőzsde mellett még eggyel le tudjuk zárni időre a tárgyalásokat.

The post Exchange listing nightmare appeared first on Variance – A Bitcoin Blog.

Source: Variance

Leave a comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

%d blogger ezt szereti: