A végtelenül ártatlannak látszó Facebook féle GlobalCoin (Libra Network) monetáris atombombaként készül átértelmezni mindazt amit a modern pénzügyi rendszerekről gondolunk. Ahhoz azonban, hogy megértsük ennek lehetséges hatását a mélyre kell ásni a pénzügyi rendszer egyik legfontosabb alkotóelemének: a hitelnek.
A hitel az emberiség egyik legnagyobb találmánya, olyan szintű evolúción ment keresztül az elmúlt évezredekben, amit nagyon kevés más innovációs vívmány tudhat maga mögött. Mindennek ellenére talán a legkevésbé ismert… sőt merem állítani, hogy az egyik leginkább félreismert találmányról beszélünk most. Aki nem érti a hitel működését, az minden rossz forrását látja benne, aki érti, az pedig a modern világunk legfőbb mozgatórúgóját. Ezt a cikket, annak szánom, hogy az olvasóval megismertessem a hitel intézményét és a megannyi kiaknázatlan pénzügyi termék között némi eligazítást adjak.
Az olvasók nagy része nyilván tudja, hogy kicsit több mint tíz éve foglalkozom ezzel a témával és ebből az utolsó bő másfél évben konkrétan a hitel és a kriptoeszközök összeházasításával foglalkozó startupot vezetek. Azonban ezúttal most nem a konkrét termékről (INLOCK) lesz szó… Engedjétek meg, hogy egy kis gazdaságtörténelmi leckével kezdjem. Aki úgy érzi, hogy ez számára már unalomig ismételt, az nyugodtan ugorja át a következő bekezdést.
A hitel intézménye közel egyidős magával az értékmérés és azon keresztül a fizetőeszköz, vagy fizetést helyettesítő csereeszköz intézményével. A hitel működése a kezdetekben végtelenül egyszerű volt. Bizonyos – jellemzően bizalmi, vagy alárendelt – viszony alapján a felek egymásnak likviditást (pénzt) biztosítottak, amiért cserébe elvártak bizony részt az így keletkező haszonból, ami a kamatban testesült meg. Fontos azonban megjegyezni, hogy ennek a fajta likviditásmenedzsmentnek (kölcsönnek) semmi köze nincs a mára kialakult hitelezéshez, de a történelmi kerekség okán érdemes innen kezdeni. Mindez a maga idejében nagyon jól ment… már persze, ha jónak tekintjük azt, hogy számos történelmi vallás alapját képezi az a dogma, hogy szigorúan tilos kamatért cserébe kölcsönt biztosítani. Az Islamic Banking rendszer a mai napig a kölcsönkamat tilalmára épül. A Biblia is tartalmazza a kölcsönbe adott javak esetén a kamat felszámolását, amit a keresztény egyházak csak az 1400-as években oldottak fel egy furán kifacsart indoklással, ahol a kamat felszámolását a kockázatvállalással mosták össze. Miután a vallás szabad kezet adott, elindult az őrült tempó a hitelintézmények fejlesztése kapcsán. A 16. századtól gombamód kezdtek szaporodni a kereskedelmi bankok Olaszországban, majd Spanyolországban. Mégis a modern bankrendszer alapját Hollandia rakta le, amikor is létrejött az első fractional reserve (részlegesen fedezett) bank, amit ezt követően nagyon hamar átvett számos más ország is és mára szinte az egész világon ez vált a gazdaság alappillérévé. Mára kötelező tartalékráta nem csak, hogy egy számjegyű, de a legtöbb fejlett gazdaságban 1-2% körül mozog, ezzel biztosítva, hogy a hitel mindig legyen és a hitelhez elég csak 1-2%-nyi tőkét zárolni a többi.. ahogy szokás mondani a semmiből keletkezik és a gazdaság teljesítménye van mögötte. Ez a fajta bizalmi alapú pénzteremtési gyakorlat (hitelpénz) alapozta meg a mai fractional reserve bankrendszert.
Fractional reserve avagy részlegesen fedezett/kötelező tartalékráta: a rendszer lényege, hogy egy kereskedelmi bank által nyújtott hitel mögött mindig valamilyen jövőbeli teljesítmény (pl. össz nemzetgazdaság eredmény) áll fedezetként, ennek okán nem szükséges az adott banknak 100%-osan lefedeznie (letétbe helyeznie) a felvett összeg ellenértékét a jegybanknál. A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy 10%-os kötelező tartalékráta esetén ha valaki felvesz 1 millió forint hitelt, akkor valójában ebből 100.000 forintot kap ténylegesen az adott banktól (pontosabban ennyit helyez el letétként az adott kerbank a jegybankjánál) és a további 900.000 forintot gyakorlatilag virtuálisan kinyomtatja az adott bank és így adja oda az ügyfelének. Ugyanez a folyamat a törlesztésnél. A visszatörlesztett 1 millió forintból 900.000 forintot gyakorlatilag “eléget” a bank (mintha nem is lett volna) a fennmaradó 100.000 forinttal pedig fedezi a saját kinnlevőségét.
Hitelpénz a semmiből?
Gyakran találkozom olyan leírásokkal, amik a hitelpénzt a gazdasági élet egyik legnagyobb démonaként emlegetik és keseregve sírják vissza az aranysztenderdet és a 100%-osan lefedezett hitelek (pontosabban kölcsönök) korát, mert ugye akkor minden jobb volt. Azonban a történet koránt sem ennyire sarkos. A sokszor “sötétként” emlegetett középkor sötétségét sok egyéb tényező mellett az adta, hogy hiányzott a rendszerből a bizalmi alapú hitelpénz intézménye, így igen körülményes volt megvalósítani a gazdasági növekedést. A fractional reserve nem attól lesz rossz, hogy nincs fedezet a hitelpénz mögött, hanem attól, hogyha az adott kereskedelmi bank azt felelőtlenül helyezi ki olyan célokra, amiknek a megtérülése több mint kérdéses. A fentebbi példánál maradva, a hitelfelvevő által felvett 1 millió forintnak a 100%-a elköltésre kerül, így azok akik azt megkapják szolgáltatásokért, árukért cserébe szintén ugyanazzal a bizalommal fogadják ezt el, hogy a hitelpénz mögé a hitelfelvevő később prezentálni tud olyan gazdasági teljesítményt, amivel vissza tudja fizetni a hitelét és ezáltal mondhatni betömődik a lyuk. Akkor mi okozza itt a problémát? Egyrészt a hitelek visszafizetése korántsem 100%-os. Ha ennek aránya elér egy bizonyos szintet, akkor az már hiányként jelenik meg a gazdaságban, ami összességében okozhat pl. bizalmatlanságot a bankrendszerben vagy akár az adott államban is, hiszen ne feledjük, hogy egy adott ország legnagyobb hitelfelvevő intézménye általában maga az államapparátus, csak ugye az állam “kötvények”-et bocsát ki, melyekre kamatot fizet, ami az elnevezésén kívül ugyanúgy hitelként kezelendő.
Honnan jön a kamat?
Ezen a ponton szerintem már mindenki tudja a választ erre a kérdésre, de azért térjünk ki erre is. A kamat honnan máshonnan jöhetne, mint a gazdaság pozitív mérlegéből. A jelenleg regnáló gazdasági rendszer lényege, hogy amikor valaki hitelt vesz fel, akkor annak a nagy része a semmiből teremtődik meg, azonban CSAK maga a hitelösszeg teremtődik, annak a kamata már nem jön létre. Tehát logikus lehet a következtetés, hogy ahhoz, hogy visszafizessek egy adott mennyiségű hitelt, ahhoz bizony újabb hitelt kell felvennem, hiszen a kamat összegét máshogy nem lehet megteremteni. Persze a való életben törekszünk arra, hogy lehetőleg a hiteleket ne újabb hitelekből törlesszük, de mivel minden pénz valójában hitelpénz, így technikailag ez mégis így történik… csak éppen más vesz fel hitelt azért (és adja ide nekünk mondjuk fizetés formájában), hogy nekünk legyen pénzünk visszafizetni a hiteleket és azok kamatait is.
A hitelpénz, mint a gazdaság üzemanyaga sokban járult hozzá az elmúlt évszázadok hatalmas gazdasági fellendüléseihez és az ipari forradalmakhoz. Ám a rendszer alapja a bizalom. Márpedig a bizalom és a pénz nem jó barátok. Ennek okán a fejlettebb társadalmak folyamatosan kísérleteztek az alternatív monetáris rendszerekkel, aminek a csúcsterméke (és végső soron a legnagyobb bukása) az arany-sztenderd volt, melyből az USA kiszállását követően nagyon hamar távozott minden állam és az 1960-1980-as évek során a legtöbb fejlett és igen sok fejlődő állam is átállt a kétszintű bankrendszerre, ahol megnyílt a lehetőség a kereskedelmi bankok számára, hogy éljenek a fractional reserve adta áldásos lehetőségekkel.
Ha csak Mo-t nézzük, akkor a kötelező tartalékráta 1997-ben még 17% körül volt, majd onnan lassan csorgott le a 2007-es válság idejére előbb 2%-ra, majd 2017-ben 1%-ra. Innentől látható, hogy minden a kezünkben lévő forint címlet mögött 1%-nyi valódi érték és 99% gazdasági teljesítménybe vetett bizalom áll.
A 2007-es pénzügyi válság azonban sokakban komoly kételyt keltett ezen határtalan bizalom kapcsán, hiszen a válságban nem kis szerepe volt a felelőtlenül kiadott, majd azt követően konzekvensen manipulált hiteleknek. Hazánkban ez különösen jelentős krízist okozott, hiszen ebben az időben a nemzet még csak nem is a saját devizájában volt eladósodva. A válság hatása és felelősei nyilvánvalóan nem lettek azonosítva és a számonkérés is elmaradt, talán ennek köszönhető, hogy még 10 év elteltével is üzengetnek egymásnak Király Júlia (jegybankár) és Csányi Sándor (OTP elnök-vezérigazgató) a hibák kapcsán.
A bizalom a kulcs!
Napnál világosabb, hogy a jelenlegi gazdasági modell alapja a bizalom. Amikor valaki fizetést kap, akkor megbízik abban, hogy az a pénz másnap is annyit fog érni, mint amennyit a munka megkezdésekor kialkudott. Amikor a kocsmában a csapos elfogadja a forintot a korsó sörért, akkor bízik benne, hogy amikor megrendeli a következő hordó sört, lesz elég pénze azt kifizetni. Ezen bizalom miatt hisszük – tévesen -, hogy a pénznek értéke van és pont ezért nézzük hitetlenkedve, amikor Venezuelában vagy Argentínában az utcákon már söprögetik a készpénzt, hiszen az semmit sem ér… Tesszük mindezt úgy, hogy az 1900 években ez már lejátszódott Magyarországon is a pengővel.
Ennek ellenére a bizalom esszenciális alapja a monetáris modellnek. Amíg nagyon sokan megbízunk egy adott fizetőeszközbe, addig az államnak csak a szükséges felügyeleti és döntéshozatali szinteket kell működtetni, majd azt végrehajtatnia a kereskedelmi bankokkal és természetesen ellenőrizni azokat. Maga a modell garantálja azt, hogy egy ország nem tud fizetésképtelen állapotba kerülni. Ahogy a nagybecsű Alen Greenspan (egykori FED elnök) mondotta egykoron:
“We can always print more money”
Vagy ha nincs elég pénze egy adott országnak, hogy törlessze tartozásait (lásd pl. állampapírok, kötvények), akkor gyárt magának annyi hitelpénzt amennyire szüksége van. Miből gyártja a hitelpénzt? Természetesen újabb hitelekből/kötvényekből illetve állampapírokból. Ennek fényében nem is tűnhet annyira soknak az a potom 22 trilliárd dollár, amivel az USA tartozik a saját hitelezőinek. Ugyanis amíg mindenki egyetért abban, hogy az USA gazdasági teljesítménye pengeéles, addig kétség nem férhet ahhoz, hogy igenis egy ekkora szörnyeteg működtetéséhez kell ennyi pénz.
A baj ott következik be, amikor ez a bizalom megroppan, mondjuk egy recesszió vagy egy válság során és az emberek felébrednek.
És akkor jönnek a kriptopénzek…
Gyakran előfordul (velem is…), hogy a kriptopénzeket valamiféle csodálatos, a gonosz kapitalizmus elleni leghatékonyabb fegyverként kezeljük. Ez különösen olyankor tud igazán fura rémképeket alkotni, ha elkezdünk görcsösen ragaszkodni pl. a Bitcoin whitepaperének címében szereplő “cash” szavacskához és a kriptoeszközöket valamiféle pénzként kezeljük. Pont ennek a képzavarnak köszönhető, hogy magam is nagyon sokszor nevezem ezt az eszközosztályt kriptopénznek… bár már törekszem arra, hogy ahol lehet, inkább kriptoeszközöket használjak.
A kriptoeszközök a totális ellentétét adják a jelenlegi monetáris rendszereknek. Ütemezett pénzteremtés van, ami során jobb esetben a rendszert fenntartók jutnak hozzá a teremtett pénzhez. Nincs hitelpénz, nincs hitel, onchain nem lehet későbbi ígérvényekkel/tartozásokkal (IOU) kereskedni. Ennek a lehetősége technológiailag van kizárva. Hiszen a blockchainen nem azt tároljuk, hogy kinek mennyi pénze van, hanem az, hogy adott pénzmennyiséget kinek áll jogában elkölteni, így minden értékmennyiség csak egyszer elkölthető.
Kölcsönt persze lehet adni, de a kölcsönért cserébe kamatot csak úgy lehet szerezni, ha azt a kölcsönvevő mástól megvásárolja, ezáltal csökkenti a globális kínálatot. Ezek alapján kölcsönre történő használatra nagyon nehezen skálázhatóak a kriptoeszközök. Végső soron akár az is előfordulhat, hogy olyan sok kriptopénz van kölcsönadva, ami miatt már nem lehet megszerezni a kamathoz szükséges mennyiségű további érméket, csak úgy, ha azt valaki olyantól kérjük kölcsön, aki az már eredendően is csak kölcsönbe kapta… ami logikusan halálspirálba borítja az adott pénzként használt eszközt.
A kriptoeszközök a bizalom problémáját egy roppantul egyszerű módon orvosolják: nincs bizalom, csak azt hiszem el, amit magam is ellenőriztem. Vagy ahogy gyakran lehet találkozni a kifejezéssel: “Don’t Trust. Verify!”
Mégis hogyan? Mindez a fentebb már említett értékmegközelítés eredménye. A blockchain alapú rendszereknél nem azt tudjuk, hogy teszem azt: Warren Buffetnek a Forbes szerint mennyi pénze van (ami akár igaz is lehet… de legjobb esetben is csak megbízhatunk a Forbes kalkulációjában), hanem pont ellenkezőleg: azt tudjuk, hogy adott mennyiségű elkölthető (unspended) pénzkupac felett ki bír tulajdonjoggal. Így ha valaki úgy dönt, hogy küld nekem adott mennyiségű kriptopénzt (pl. bitcoint), akkor valójában ezt nem ‘küldi’ el a szó szoros értelmében, hanem az általa birtokolt és a blokkláncon tárolt értéknek egy részéről lemond és azt átruházza rám. Így tranzakció bekövetkeztekor könnyedén tudom magam is ellenőrizni, hogy pl a tranzakciónak valóban én vagyok-e a címzettje, a küldő valóban átruházta-e rám az adott mennyiségű értéket és az adott érték valóban elkölthető-e. Tehát teljesen az, hogy teljesen önállóan tudom ellenőrizni annak hitelességét anélkül, hogy ehhez meg kellene bíznom egy harmadik félben (például a bankomban)
A bizalom 100%-os eliminálása bár pragmatikus, azonban totálisan kontraproduktív. Az emberiség már kipróbálta, hogy milyen az, ha a fizetőeszköz önmagában is csereeszköz és elfogadott annak az érzéke (lásd a tiszta aranyból, ezüstből készült érméket a középkorban). Az eredménye a súlyosan elhúzódó recesszió és a fizetésképtelenség lett, amibe sok esetben lényegében ok nélkül buktak bele városok, városállamok, vagy akár országok.
Nem lenne ez másként akkor sem, ha mondjuk egy önálló nemzet úgy döntene, hogy eldobja a saját kezéből a monetáris kontrollt és egy nem a saját jegybankja által kontrollált kriptopénzt bocsát ki, amit el is fogad fizetőeszközként.
Létezik-e jó hitel?
Egyszerű a válasz, leginkább nem létezik. A hitel alapja a szükség, a szükség célja pedig a növekedés. A növekedéshez pedig elengedhetetlen a bizalom. A bizalom viszont eszköz a visszaélésekre. Modern világunk immáron több száz éve hintázik eme bizalomalapú gazdasági modellben, a recessziókat, követik a konjunktúrák, majd jönnek az újabb recessziók, amiket időnként helyettesít egy kis válság, amikor hipp-hopp eltűnnek a könyvelésekből a rossz hitelek és minden indul újra elölről.
Alternatívának ott a kölcsön vagy az uzsora intézménye, ahol ugye nincs hitelpénz, nincs bizalom. A kölcsönadott aranyrögért cserébe jogosan vár vissza a kölcsönadó bizonyos extra bevételt is a profitból.
Bár logikus konklúzió lenne azt gondolni, hogy van középút és a középút az amit pl: mi is csinálunk az INLOCK-kal, ami ugye a kriptoeszköz fedezetre nyújtott stablecoin hitel. De valójában itt is ugyanúgy vannak kockázatok és pl. a stablecoinok esetén sokkal inkább fennáll a fractional reserve veszélye. Lásd: USDt (Tether), ahol mára már végre ismert és beismert a kibocsátó részéről, hogy fedezetként nagy arányban bitcoin, ellentétben a nyilvános állított usa dollárral.
A hitelpénzek (és azok tokenizált változatai: a fix pegged stablecoinok) mára bebizonyították, hogy valóban képesek elősegíteni a gazdasági fellendülést. Ugyanígy a kriptoeszközök is bebizonyították, hogy a technológiai háttér már adott a trustless (bizalom nélküli), csak digitálisan létező értéket reprezentáló eszközök létezésére. Ez utóbbi tény hosszabb távon kétségtelenül rossz hír tud lenni az ugyanezen eszközosztályba tartozó csecsebecséknek, pl az aranynak.
Egyre többen végre azt is megértik, hogy a hitelpénz és a kriptoeszközök nem egymás kioltására szolgáló valamik, hanem sokkal inkább az érték digitalizálódását megvalósító párhuzamos rétegek, amelyek átjárhatóvá tétele fogja tudni megalapozni a következő nagy ipari forradalmakat.
A két eszközosztály összefonódásának legfontosabb facilitátora mi más is lehetne mint a hitel. A témával foglalkozó vállalkozások nagy része (így az INLOCK is) jelenleg a garantáltfedezet-értékű hitelkonstrukciókkal foglalkozik, ahol a kölcsönigénylőnek a teljes futamidő alatt biztosítani kell a kölcsönbe vett értéket (+kamat) fedezetét, ha ez nem biztosítható, akkor a kölcsönnyújtó, vagy a közvetítőplatform élhet a kriptopénzek egyik legáldásosabb tulajdonságával: azonnal zárható a pozíció és lefedezhető a hitel. Ez persze még csak az első lépés… az első néhány szárnypróbálgatás. A technológiában rejlő lehetőségek ennél sokkal szélesebb körűek.
Egy kis kitekintés
Ezen megoldások azonban csak az út elején állnak. Merem állítani azonban, hogy alig néhány éven belül drasztikusan fog megváltozni az amit a pénzekről és a hitelről gondolunk. A peer-to-peer (közösségi) finance egyre komolyabb utat tör magának. Az evolúció következő lépcsői pedig már egyre tisztábban látszanak. A kulcs itt is a fractinal reserve lesz. Ahogy a Tether (USDt) stablecoint kibocsátó vállalkozás (tether.to) évek óta el tudja játszani a felügyeletekkel és a közösséggel is, hogy “vagy van, vagy nincs” 100%-os fedezet, ugyanígy ez néhány éven belül bármelyik jelenlegi nagy GateKeeper is eljátszhatja… Nevezzék azt Googlenek… Amazonnak… Applenek… vagy éppen Facebooknak?
Sokan a kriptoeszközök felfutását avagy éppen a halálát látják abban, hogy a Facebook a Libra Networkön keresztül készül kiadni a GlobalCoint (ha hinni lehet a pletykáknak), hiszen a GlobalCoin pillanatok alatt akár felhasználók millióihoz, sőt akár milliárdjaihoz tud eljutni fizetőeszközként. Ám sokan nem látják itt a fától az erdőt. A stablecoin alapú GlobalCoin esetén nem az a nagy kaland, hogy boldog-boldogtalan ebből veheti majd meg mindennapi betevőjét… pont ellenkezőleg, ahogy a készpénznél is: nem a fizetésforgalomban van a nagy üzlet… hanem abban, hogy cirkulálódó pénzmennyiség nagy része (akár 99%-a) valójában nem rendelkezik valós mögöttes értékkel. És ahogy a nemzeti valutáknál vagy a stablecoinoknál, úgy a GlobalCoin és esetleges egyéb alternatívái kapcsán sem fog (sajnos) senkit sem érdekelni, hogy van-e valós dollár tartalék egy adott GlobalCoin utalás mögött… hiszen mindenki megbízik a Facebookban..
Source: Variance