Itt az ideje, hogy leleplezzük, mi is lett az INLOCK projektből. Kriptoeszköz fedezetre nyújtott rövidtávú hitel? Ugye mára mennyivel reálisabbnak hangzik egy ilyen üzlet mint 1,5 éve, amikor bejelentettük, hogy ezzel akarunk foglalkozni?

Bő egy évnyi tervezgetés, több szemeteskukányi kidobott skicc, közel kétezer beolvasztott github commit után végre eljutottunk oda, amit anno megálmodtunk az INLOCK kapcsán. Itt az ideje, hogy szélesebb kör számára is megismertessem mindezen munka gyümölcsét. Hogy mi is az INLOCK? Egy olyan hiteltermék konstrukciót dolgozunk ki, ami tényleg jó, tényleg működik és tényleg közösségi, nem szól sem a kölcsönnyújtó, sem a kölcsönt igénylő kizsákmányolásáról, mégis tisztességes hasznot vagy éppen feltételeket tud nyújtani a felek számára. A cikk apropója (azon túl, hogy folyamatosan kéritek, hogy írjak már a termékről) az, hogy a következő hét közepén fog élesben indulni az INLOCK peer-to-peer lending funkciója, azaz a közösségi hitelezés az INLOCK platformon. Az egy évvel ezelőtti elképzelés ugyan sokat változott, de az alapesszencia megmaradt:

Ha szükséged van rövidtávon pénzre, akkor a cryptopozícióid likvidálása HELYETT legyen egyéb alternatívád is! Legyél képes a meglévő kriptoeszközeidet (Bitcoin, Ethereum, stb.) fedezetként felhasználni és azokra készpénzt kölcsönözni, majd annak visszafizetése után visszakapni a Bitcoint, Ethereumot, avagy amit éppen zároltál.

Az INLOCK eszméje az első perctől az volt, hogy egy újszerű pénzügyi terméken keresztül nyújtson hidat a kripto iránt elkötelezettek és a “kriptoszkeptikusok” között. Előbbi csoport tagjai élvezhessenek egy stabil támaszt a rövidebb távú likviditási problémáikra, utóbbi csoport tagjai pedig úgy tudják kamatoztatni vagyonukat a kriptopiacokon keresztül, hogy nem kell vállalniuk a piac sajátosságaként jelentkező hatalmas volatilitási kockázatot.

A készülődésünk közben szépen lassan lezajlott egy kisebbfajta kriptoeszköz-forradalom, minek eredményeként már teljesen elfogadottá és széles körben használttá váltak a stablecoinok. Ezért hosszas mérlegelés után, tavaly szeptemberben úgy döntöttünk a tervezőasztalnál, hogy egyelőre félretesszük a fiat (készpénz) hitelkonstrukciót és elsőként egy stablecoin hitelfunkcióval jelenünk meg, ahol a likviditást ráadásul peer-to-peer elven konkrétan a közösség tudja nyújtani és ezáltal a közösség tagjai egymást segítve tudnak kamatbevételt gyűjteni a teljes banki rendszert kihagyva. Mindezt legálisan egy olyan platformon keresztül, ami megfelel a regulációknak és rendelkezik a szükséges engedélyekkel vagy direkt módon, vagy partnerein keresztül.

De ne szaladjunk ennyire előre… Van itt egy másik téma, amivel régóta adósa vagyok az olvasóknak: február elején minden különösebb marketingkampány nélkül jelent meg az INLOCK Superposition nevű termék, ami az INLOCK brand első pénzügyi terméke.

A Superposition gyakorlatilag egy opciós swap termék, ami lényegében egy ideiglenes crypto exitpontként fogható fel: azaz meglévő Bitcoin vagy Ethereumot lehet az INLOCK platformon keresztül eladni USDC-ért (tehát gyakorlatilag dollárra lehet váltani), amire az ügyfél azonnal kap “kölcsön” ugyanakkora értékben INLOCK tokent is. Ezt követően az ügyfél számára két opció áll rendelkezésre:

  1. Bármikor dönthet úgy, hogy az USDC-ben tartott vagyonát kéri vissza az eredeti cryptopénzében (tehát ilyenkor visszaváltásra kerül az), ehhez persze vissza kell adnia a kölcsönbe kapott ILK tokeneket.
  2. Vagy dönthet úgy, hogy a kölcsönbe kapott INLOCK tokeneket tartja meg, ezzel lemondva az addig zárolt USDC-ről.

A konstrukció teljesen nyílt végű. Tehát az opció addig áll fenn, amíg az ügyfél óhajtja, a döntést bármikor meghozhatja. A Superposition fenntartása évi 4,3% költségelvonást igényel, amit az ügyfél vagy az USDC vagyonából vagy pedig az egyéb úton megszerzett ILK tokenéből fizethet. (Arra természetesen nincs lehetőség, hogy a hitelként kapott ILK-jából törlessze, hiszen ebben az esetben duplán vonnánk el a költséget, ami az üzleti filozófiánkba nem igazán fér bele…)

A Superposition lényegében egy stablecoin swap opció, ahol az ügyfél a cryptoértékre történő spekuláció mellett az INLOCK token értékére is spekulálhat és a döntést bármikor a jövőben meghozhatja. Jelenleg a termék kizárólagosan Bitcoin és Ethereum swapolását teszi lehetővé kizárólagosan USDC-re, de jelenleg folyik aktívan a fejlesztés, hogy további swapopciókat is behozzunk.

A terméket jelenleg leginkább arra használják, hogy rövidtávon kiszálljanak, majd újra visszaszálljanak az ügyfelek a Bitcoin vagy Ethereum pozícióikba. A swap opció megkötése és annak zárolása néhány másodpercen belül végrehajtódó teljesen automatizált művelet.

Ennyi? Ez a Superposition?

Ha csak ennyiről szólna, akkor nyilván bele sem kezdünk a fejlesztésébe, hiszen erre a legtöbb stablecoin natív módon képes, amiket általában könnyedén lehet elérni a nagyobb tőzsdéken, miért is kellene ehhez használni az INLOCKot? A Superposition termék természetesen a peer-to-peer lending beindításával fog teljessé válni. Azért is nem nagyon akartam erről eddig írni a blogon, hogy a teljes képet át tudjam nektek adni a release közeledtével.

Ahogy fentebb írtam: a szuperpozicionált kriptopénz értéke USDC-ben kerül zárolásra az opcionális swap ideje alatt. Adja magát, hogy a zárolt USDC akár dolgozhatna is a tulajdonosának. Ezáltal a két fentebbi opció mellett egy újabb lehetőség nyílik meg:

  • A zárolt USDC kihelyezhető hitelként, melyre annak tulajdonosa szabadon határozhatja meg, hogy milyen kamatot szeretne kapni.

Az INLOCK az egyetlen olyan peer-to-peer hitelplatform lesz, ahol (köszönhetően a superpositionnek) úgy tudsz kölcsönökhöz likviditást nyújtani (tehát TE adod a hitelt az arra szorulónak), hogy azért nemcsak, hogy piaci szintű kamatot kapsz, de bármikor zárhatod is azt. Tehát a Superpositionön keresztül nyújtott likviditások esetén az előtt is visszakérheted a biztosított likviditást, mielőtt a hitelt igénylő azt visszafizette volna. Ezzel az ‘aprósággal’ a termék méltán érdemelte ki a Superposition nevet, hiszen egy olyan opciós swapügyletet köthet az ügyfél ezen keresztül, amivel folyamatosan kamatbevételt realizálhat miközben az árfolyamra spekulál.

Az INLOCKban létrehozott komplex kontraktus-menedzsmentnek köszönhetően mind a hitelnyújtó, mind a hitelfelvevő kockázatai az elérhető legkisebb szintre kerültek csökkentésre. Ennek technikai lépéseiről külön bejegyzést lehetne írni és talán érdemes is lenne, hiszen egy ilyen “jól hangzó” konstrukció esetén mindenkiben jogosan merülnek fel a kérdések, hogy mi a helyzet a volatilitás kockázattal a hitelfelvevő oldaláról (túlbiztosítás és portfóliomenedzsment), mi a helyzet vissza-nemfizetés esetén (részleges likvidálás és kártalanítás), van-e porlasztás a hitelnyújtók között (igen van), mi alapján dől el, hogy melyik hitelnyújtó ajánlatát kapja a hiteligénylő (best APR offer), hogyan védjük a fedezetként zárolt kriptoeszközöket (független szereplő által egyedileg kezelt multisig walletek), hogyan védjük a még ki nem helyezett USDC likviditásokat a belső visszaélésektől (független többszereplős banki szintű deposit management). Mivel ezek részletes kifejtése ezen cikk keretei között nem lehetséges, ezért szeretnénk erre egy külön AMA kereteiben elkészülő postot létrehozni. Van egy eddig csak nagyon szűk körben használt hazai INLOCK telegram csoportunk, amit ezennel megnyitnék szélesebb körben. Akinek van kedve ismerkedni az INLOCKkal közelebbről, esetleg kérdéseket feltenni, annak erre tessék:

https://t.me/inlock_hun

Fontos kérdés lehet persze, hogy vajon mennyire sikerült olyan ökoszisztémát kidolgoznunk, ahol van valódi értelme is a INLOCK ($ILK) tokennek. Ennek kifejtése is szerintem egy későbbi külön cikkért kiált, de jó hír, hogy ennek kapcsán is sikerült komoly lépéseket tennünk. Bár hivatalosan idén szeptemberig nem facilitálhatjuk, hogy bárhol is hivatalosan belistázzák az ILK tokent, ennek ellenére a saját platformunk TokenMarketén már most is van jobb napokon akár több ezer dollárnyi forgalom (rosszabbakon meg inkább nulla), aminek persze most nagyobb részt egyelőre még a HODL spekuláció az oka, de a Superposition kapcsán már megjelent a “service fee” jellegű felhasználás is, mely funkcióhoz a peer to peer hitelezés indulásával nagyon sok egyéb hasonló funkció fog kapcsolódni és folyamatosan dolgozunk a tervezőasztal körül azon, hogy milyen egyéb módon tudunk valódi értéket és ügyfélélményt rakni a token mögé.

Szintén érdekes kérdés lehet, hogy mennyire vagyunk “vakmerők” egy ilyen komplex szolgáltatás beindítása kapcsán, hiszen pénzt akarunk kezelni, méghozzá nem is keveset. Nem lenne kifejezetten bölcs dolog az ügyfelek kárán tanulni az esetleges hibákból. Ennek kapcsán jó hírekkel tudok szolgálni. Mint fentebb írtam az INLOCK mögött közel egy éves fejlesztés van és bár külső szemmel úgy tűnhet, hogy az alig 2 hónapos tokenmarket az egyetlen funkciónk, de valójában az INLOCK saját tranzakciós és exchange modulja tavaly szeptember óta a piacon van és egy hazai exchange whitelabel serviceként élesben is használja. Konkrét forgalmi adatokat nem áll módomban erről megosztani, de annyit elmondhatok, hogy bőségesen elégséges forgalom ment már át az INLOCK exchange modulon ahhoz, hogy production-readyként tekintsünk rá. A saját (INLOCK) TokenMarket a januári indulása óta stabilan működik és az elmúlt két és fél hónapban közel 1,68 millió tranzakciót szolgált ki 4,5 millió ILK token volumenben. Ezek a számok persze gazdasági értelemben egyáltalán nem tekinthetők lenyűgözőnek, de azt mindenképpen bizonyítják, hogy stabil alapokra építjük a szolgáltatást.

Source: Variance

%d bloggers like this: