A mai nappal hivatalosan is betöltötte a 10. életévét a Bitcoin hálózat, hiszen kereken 10 év készült el a Genesis Block, amivel – két hónappal a Whitepaper debütálás után – gyakorlatban is kezdetét vette az amit ma Bitcoinnak nevezünk. A block időbélyege szerint a hivatalos időpont UTC 18:15:05, ami persze a valóságban nem jelent semmit, hiszen simán lehetséges, hogy csak napokkal vagy hetekkel később született meg a tényleges blokk, mivel a 10 percenkénti tényleges blokk képzés csak 2009 január 9-én kezdődött meg. Hogy mi történt a két időpont között? Erre számos teória létezik: Talán a legvalószínűbb, hogy semmi, valójában Satoshi, csak ténylegesen január 9-re készült el a kóddal és a január 3. visszadátumozás sokkal inkább üzenetértékű annak tartalma miatt. Másik népszerű teória, hogy január 3 és január 9 között is aktívan folytak a blokk képzések, de ott Satoshi olyan hibát talált, ami miatt droppolta az összes blokkolt. Teóriákból etéren is végtelen sokat lehet találni.

Elképzelni is nehéz, hogy mekkora hit és kitartás kellett a hálózat működtetéséhez a kezdeti időszakban, bárkinek bármi is volt a motivációja annak létrehozására és fenntartására. A Bitcoin mára talán a legékesebb bizonyítéka, hogy létezhet még organikusan a semmiből fejlődő “grassroot” érték marketing gépezet, adword kampányok és legfőképpen facebook nélkül. Sokszor és sok információmorzsa előkerüléskor kokettáltam már el a gondolattal, hogy megpróbáljam elképzelni Nakamoto motivációját, vagy egyszerűen csak kitalálni, hogy miként is képzelte el “teremtményét”, ám a legtöbb esetben ezek a gondolatkísérletek értelmét vesztik, akkor amikor a ma történéseit próbálom visszavetíteni azokra az időkre, amikor az egész Bitcoin ideológia megszülethetett. Ami biztos: amire ma használjuk a Bitcoint az köszönőviszonyban sincs azzal, amire azt anno Satoshi elképzelte. Ebből persze logikusan következhet, hogy 1-2-5-10 év múlva is teljesen más célt fog betölteni a Bitcoin mint amit ma el tudunk képzelni. Mára illogikusnak tűnhet, hogy a Bitcoin világpénz legyen, hiszen olyan technológiai és értékképzési akadályai lennének ennek, ami mára ezt lehetetlenné teszi. Persze minden csak megközelítés kérdése, hiszen a fogalmak ilyen időtávon akár új értelmet is nyerhetnek, amit ma a “világpénz” alatt értünk, az könnyen lehet, hogy újabb tíz év alatt teljesen más értelmet nyerhet.

A tíz éves évforduló kapcsán talán érdemes lehet elmélázni azon, hogy mit is jelentett a Bitcoin az elmúlt 10 évben: Kezdetben leginkább semmit, csak egy kísérlet volt, Satoshi maga is csapongott annak kapcsán, hogy mire is hozta létre a Bitcoint, egyszer VISA grade elszámolórendszerről értekezett, majd vele párhuzamosan egy másik threadben szűk kör számára létfontosságú privacy coinként aposztrofálta a Bitcoin aminek a fő célja az államok felett álló szabadság megvalósulása. Ezen utóbbi megközelítést hivatott alátámasztani Satoshi Nakamoto személye is. Nehéz eldönteni, hogy a pszeudonim személyiség mögött egy jól megkomponált és részleteiben megtervezett színdarabot kell elképzelnünk, vagy egy lángelme hánykolódását, aki lehet, hogy csak jókor volt jó helyen. Egy biztos: a Bitcoin, mint ötlet nem egy borgőzös este szüleménye, melynek másnapján elkészült a whitepaper és 2 hónapnyi kódolás után már elindult maga a rendszer is. Aki valaha tervezett akár csak töredék ilyen komplexitású rendszereket, az pontosan tudja, hogy mindez nem így zajlik, de erősen az alapos tervezésre utal lényegében a start előtti időszak összes kézzel fogható maradványa is. A bitcoin.org domaint, már 2008 augusztus 18-án beregisztrálta Satoshi. Természetesen egy TOR networkön keresztüli anonim domain regisztrációs szolgáltatáson keresztül. Tehát a projektnek már akkor pontos neve volt, bő két hónappal a whitepaper publikálása előtt. Bár maga a kód az első perctől opensource volt, azonban fontos részlet, hogy 2009 január 3-án maga a kód még senki számára nem volt elérhető, ugyanis Satoshi azt első alkalommal csak 2009 január 9-én töltötte fel a Sourceforge-ra.

Hogy miről szólt 2009-ben a Bitcoin? Lényegében semmiről. Már persze, ha nem számítjuk azt, hogy ebben az évben termelődött ki az összes valaha létezett Bitcoin 15%-a. Hogy hol vannak ma ezek a coinok? Talán az elmúlt évek bull runjain dumpolták le őket ezzel mesés vagyonokat keresve azok, akik “időben csatlakoztak”? Dehogy, az első 1-2 év block rewardjainak a döntő többség a mai napig ott pihen ugyanazon a címen, ahova a coinbase tranzakcióval került, vagy maximum össze vannak söpörve 1000-5000 BTC-s címekre, de immáron 9 év mozdulatlanul pihennek. Igen sok early miner saját bevallása alapján ezen címek privát kulcsa mára már elérhetetlen, hiszen csak pillanatnyi hóbort által vezérelve próbálták ki még 2009-ben a “digitális aranyat” és bányásztan néhány napon keresztül néhány száz vagy akár ezer BTC-t saját kis otthoni gépeikkel. Ennek kapcsán talán Hal Finney 2013-as visszaemlékezése mutat rá leginkább a korai időszakra, aki keserédesen idézte fel a korai időszakot, amikor néhány napnyi bányászat után lekapcsolta a bányász szoftvert, mert már unta, hogy nagyon zajos a gépe és túlságosan melegszik is, ahogy Hal írta egyik búcsú posztjában, nagyon sajnálja, hogy akkor így döntött, hiszen ha kitartóan bányászik tovább, akkor sokkal több értéket tudott volna örököseire hagyni az eltávozása után (aki nem tudná Hal Finney 2014-ben hunyt el ALS betegségben)

After a few days, bitcoin was running pretty stably, so I left it running. Those were the days when difficulty was 1, and you could find blocks with a CPU, not even a GPU. I mined several blocks over the next days. But I turned it off because it made my computer run hot, and the fan noise bothered me. In retrospect, I wish I had kept it up longer, but on the other hand I was extraordinarily lucky to be there at the beginning. It’s one of those glass half full half empty things.

Ezen “geek” időszak lényegében egészen 2011-ig tartott, amikor a Bitcoin elkezdte kettős életét. Egyik oldalon a Bitcoin a szabadság jelképeként egyre több szervezet számára nyújtott alternatív pénzügyi csatornát. 2011-ből talán a legismertebb adaptációja az volt, amikor a Wikileaks megnyitott a lehetőséget a Bitcoinon keresztüli támogatás fogadásnak. Tette ezt az után, hogy az US hatóságok minden más csatornát elvágtak a projekt előtt, a bankszámlán keresztül egészen a PayPal account zárolásáig. Így a Bitcoin maradt az egyetlen pénzügyi csatorna, amin keresztül egyébként az évek során közel 5000 BTC támogatást kapott a Wikileaks. Persze adja magát a kérdés: mégis mitől lett 2011-ben hirtelen vásárlóereje és ezáltal értéke a Bitcoinnak? Itt nyilván fontos megjegyezni a korai Bitcoin sötét oldalát: A kriptoeszköz iránti kereslet legfontosabb forrása egészen 2013-ig a Silk Road és később a TOR/DarkNet-en keresztüli illegális szolgáltatások pénzügyi szolgáltatása jelentette, sőt ha őszinték akarunk lenni, akkor ez nagy valószínűséggel a mai napig így van. Közismert tény, hogy az USA Dollár után a Bitcoin a második legnépszerűbb eszköze a pénzmosásnak és az illegális tevékenységek finanszírozásának.

2012-ben a Bitcoin tovább lépdelt az igen rögös adoptációs úton. Ebben az évben indult el a BitPay szolgáltatás, ami 2012 végére már közel 1000 elfogadóhelyen volt elérhető. Szintén ebben az évben csatlakozott a projekthez számos mára legendává vált korai adopter, akik sokat tettek a Bitcoin sikeréért… Nem itt most nem CSW-re és Ver-re gondolok, akik ekkor még sehol nem voltak. Sokkal inkább gondolok Shremre, Jon Matonisra vagy Gavin Andresenre.

Hogy mi volt 2012-ben és 2013-ban a Bitcoin? Lényegében a jövő pénzügyi fizetőeszközének vizionált digitális vagyontárgy, aminek az adta az értékét, hogy alig 52 bitcoinért lehetett venni Silk Roadon 10g ganját, vagy egy érvényes UK driving license-t. Mindehhez exchangeként természetesen az MtGox-ot használva. Persze ezzel párhuzamosan folyamatosan alakultak ki a legális és fél-legális usecasek is. 2013-ra a Bitcoin már igen komoly szereplője lett a digital collectibles és a szerencsejáték piacnak is. Emlékszem jómagam 2011-ben még teljesen értetlenül álltam az előtt, amikor a WoW-ban a kínai farmerek Bitcoinért akarták árulni a epix lootokat és a WoWGoldot… Azt se tudtuk akkor, hogy mi fán terem a Bitcoin és miért is kellene ezzel foglalkozni. Alig két évvel később a Diablo3 megjelenésekor viszont már teljesen bevált módszer volt a gamerek között, hogy a fat lootok bitcoinért cseréltek gazdát. Ekkora a Bitcoin vásárlóerejének komoly részét adta a gamification és tokenizáció korai küzdelmeit vívó játékipar háta mögött épülő multimillió dolláros üzlet, ami pont annyira volt illegális mint a SilkRoadon folytatott drogvásárlás és az egészségre is legalább annyira volt veszélyes… Jómagam azon generáció tagja vagyok, melyből több áldozatot szedett a játékfüggőség által okozott teljes összecsuklás, mint a drogok fogyasztása.

Miközben szépen csendben fejlődött tovább ez az iparág, a MtGox crash után jött a BitStamp, OkEx és a kraken… a SilkRoad helyett pedig az AlphaBay (de a Bitcoin természetesen nem változott…), szóval mindezen után a Bitcoin szinte egyik napról a másikra lett informatikus geek “szutyokból” a jövő pénzügyi befektetési terméke. Ehhez lényegében az kellett, hogy 2012 év végén megtörténjen az első block reward feleződés és 2013-ban minden hírcsatornából csak az hömpölyögjön, hogy itt a ciprusi bankválság és most lesz oda az egész világgazdaság, mindenki vegyen Bitcoint. Na jó.. azért az sem ártott, hogy mindezzel párhuzamosan őrült tempóra kapcsolt a technológiai fejlesztés és 2013 év végére már nagyon komoly üzlet épüljön fel az ASIC minerek körül. 2012-ben és 2013-ban szinte képtelenség volt követni a fejlődést. Még 2012-ben 3-4 GPU-s Nvidia 560-as RIGekkel termeltünk 1,2GH/s-t 800W áramból, majd rá fél évre már ugyanezt a teljesítményt kihoztuk 2W-ból az AntMiner U1-es kis szörnyetegeken keresztül. Abból az időből sok érdekes emlékem van, a hazai fórumokon folyamatosan azon ment az agyalás, hogy ki milyen ASIC minert vásároljon… Még élénken él előttem az egyik AvalonMiner tulajdonos szomorú története, aki megvette 100 Bitcoinért a minerét, amivel sikerült is összesen 3 bitcoint kitermelnie fél év alatt köszönhetően a hirtelen jött difficulty robbanásnak.

2014 és 2015 lényegében nyugisan zajlott a Bitcoin életében. Ekkora zajlott le az egyik legnagyobb bear market a Bitcoin történetében. Ez volt az az időszak, amikor még boldogan költöttük a Bitcoin pl. kávéra vagy éppen repülőjegyre, hiszen pontosan tudtuk, hogy holnapra már amúgy sem fogja a felét se érni, úgyhogy miért ne… Ezen a ponton így utólagosan szívesen valagon rúgnám saját magam… Emlékszem egy 2014-es amszterdami kiruccanásra, ahol a dutyfreeben fél bitcoinból vettem meg egy üveg OBAN-t, amit előzőleg 3 db AntMiner S1-es kb 2 hónapig bányászott. Ott és akkor jó ötletnek tűnt… Nyilván fontos megjegyezni, hogy ezen két év volt a Bitcoin üzleti eszközként történő megjelenésének fontos mérföldköve. Amellett, hogy egyre szélesebb körben jelent meg ilyen szerepben is a Bitcoin, szintén ezen két évben lett roppantul szexi a “Blockchain” kifejezés. Vicces volt visszahallani nagybanki prezentációkon és stratégiai meetingeken a szlogent, mely szerint a “Blockchain a jövő… erre kell fókuszálni“.

És nagyjából el is jutottunk a jelenhez. Mára a Bitcoin maga lett a digital collectible, amit meg kell szerezni és birtokolni kell, ráülni és elfelejteni 10 évre, hiszen a HODL az jó. Ma már eszünk ágában sincs Bitcoinból sem kávét, sem pedig OBANt venni, helyette a kávéra és az OBANra szánt pénzünkből is Bitcoint veszünk. És akkor már a Bitcoin mellett szerzünk minden másból is egy keveset, hiszen minden fán újabb Bitcoin terem, amik mind sokkal jobbak mint a Bitcoin, mert gyorsabbak, okosabbak, skálázhatóbbak és van egy 16 milliárd dollárt érő whitepaperjük, amiből még csak egy demó prototípus sem tudott elkészülni egy év alatt sem, de azért csak vegyünk egy kevés TRON-t (nem ne vegyünk…), mert az tuti jó lesz. A Bitcoin mára már nem a geekek játéka, helyett sokkal inkább a scammerek játéka, akik Satoshi álmát feltupírozzák, telepumpálják szteroiddal és porszívóként tolják végig 3 csík kólán, majd elvonási tünetes hiperaktív brókerként rakják le a másodgenerációs földműves palánták elé, akiket percek alatt győznek meg arról, hogy nem kell még idén megvenni az új John Deeret, viszi még a régi traktor is a földet 1-2 évig, addig is az EUs támogatási pénzeknek nem is lehet jobb helye annál, hogy befektessék a legújabb CryptoMikroTikroNanoStockCashHypoteticoCoinba, hiszen mindenki pontosan tudja, hogy valójában ez lesz a tuti cucc és nyilván pont azért árulják MLM-ben, mert-hát mindenki számára ismeretes, hogy csak az igazán jó dolgokat lehet MLM-ben értékesíteni! Miért is herdálná el a kibocsátó a vásárlók pénzének a 15-20%-át alaposan felépített és hatékonyan betargetált marketingre, ha ehelyett ugyanezen pénz kétszeresét odaadva egy 100-200 fős MLM bagázsnak, azok futószalagon szállítják a Dzsondér mentesített “befektetőket”, akiknek a telefonján már ott figyel a Jaxx és rajta a Bitcoin, hiszen mindenki pontosan tudja, hogy CryptoMikroTikroGoldot és NanoSockCashCoint csak és kizárólagosan Bitcoinból lehet vásárolni, mivel ha nem abból veszed akkor tuti fekete lyuk keletkezik az agyad helyén! Az persze mellékes, hogy így nem kell adózniuk és az olyan kelletlenségekkel sem kell szenvedniük mint pl a pénzügyi engedélyek, money transfer vagy deposit management licensz. Mégis minek ahhoz még külön engedélyt is kérni, hogy eloszthassák a pénzed maguk között, nemde?

Szóval most itt tartunk…

Ui: Légyszi akik a következő hetekben terveznek újabb hazai crypto scamcoinokat indítani, azok ne a CryptoMikroTikro… nevet válasszák… Felettébb kellemetlenül érezném magam, hogy itt shillelem a portékájukat előre. Aki pedig úgy érzi, hogy a fenti fantázianévben esetleg visszacseng néhány ma már létező vagy a közeljövőben induló hazai MLM scamcoin neve azt megnyugtatom: mindez NEM a véletlen műve…

Ui#2.0: Nyilván ez a cikk inkább akart egyfajta görbe tükör lenni, hiszen mindezekkel együtt tud csak teljes lenni a kép. Ahogy az Internet sem létezik annak sötét oldala nélkül, úgy igaz ez az internet talán legcsodásabb vívmányára is: A Bitcoinra… Aki érti mindezt az úgyis érti, aki meg nem, az tapsikolhat, hogy “ugyehogymegmondtamhogyugye!

Boldog szülinapot Bitcoin! Boldog új évet minden kedves olvasónak!

Ui3.0: Ha bárki is odajön hozzád, hogy ne vedd meg az EU-s pénzből a John Deeret, hanem helyette vegyél nála Bitcoint Jaxxba, amit utána utalj el a CryptoMikroTikroNanoStockCashHypoteticoCoin projektnek, mert ők fogják megcsinálni a legtutibb pénzügyi rendszert, amit természetesen egy olyan közgazdasági professzor talált ki, aki szerint ha egy Bitcoin befektetésre instant kapsz X (ahol X>1) Bitcoin rewardot, ami Te természetesen NEM fogsz kivenni, hiszen sokkal jobban rász ha bent tartok… Szóval, ha ilyen vagy ehhez hasonlóval jönnek oda hozzád… Akkor tégy magadnak egy szivességet: menj és vedd meg a John Deeret…

Source: Variance

%d bloggers like this: